» indexaboutmessagelinks
2013. július 12., péntek, 12:19 (comment)

Napi zene ajánló következik.. különösebben nem fűznék hozzá semmit a dalhoz, hiszen az helyettem is beszél.. Lana egy csodálatos énekesnő, gyönyörű hanggal.♥

2013. július 9., kedd, 3:22 (comment)

Ezt a novellát az egyik blog írásgyakorlatára írtam, gondoltam megosztom itt is. Négy szereplő szemszögéből kellett bemutatni a cselekményt, az érzelmeket.

Megcsörrent az ajtó felett található dísz. Ajtó sebesen kinyílt és Lilien végre berobogott rajta. 7 órát beszéltünk meg, most fél 9 van. Sosem érdekelt, ha késett. Képes voltam rá várni akár órák hosszát is, ez ma sem történt másképp. A szerelem tüze bennem ég, már évek óta és még mindig lángol, mindig megbocsájtottam neki a késéseit, amik titokzatos okokból kifolyólag történtek. Soha sem árulta el, miért késik. Eközben körbepillantott, gesztenyebarna szemével pásztázta az étteremben lévőket, mire megakadt rajtam a szeme. Elmosolyodott és könnyed lépésekkel elindult felém. Magas sarkú cipője itt ott beleakadt az étterem rozoga fapadlójába, szoknyája meglibbent. Kecses járásával még egy modellnek is nézhették volna. Fekete haja hosszan omlott vállára. Odalépett hozzám, átölet és megcsókolt. Csókjába mai napig beleborzongok, nem tudom vajon ő is így éli meg, mind ezt. Vajon ő is ugyan így érez? Soha nem beszéltünk még erről.. Majd int, hogy mindjárt jön és elindul a mosdó felé..

.. Végre ideért. Csendesen, zavartalanul ülök az egyik kis asztalnál, igyekszem nem feltűnést kelteni. Gyűlölöm őt, gyűlölöm, amiért elvette tőlem Gregort. Nem tudom, miért, de mai napig követem őket és titkon bízom benne, hogy Gregor képes lesz újra viszont szeretni engem, és nem ezt a cafkát. Bár, hogy is vehetném fel ezzel a nővel a versenyt. Ő tökéletes. Én nem. Fekete haja csak úgy csillog a napfényben, az én vörös hajam csúfon villog. Makulátlan bőre van, akár egy címlaplánynak. Az én szeplős arcom, még az alapozó se tudja eltüntetni. Teste akár egy gazelláé. Én pedig.. soha nem leszek olyan. Gyűlölöm, senki iránt nem éreztem még így.. Lilien nem érdemli meg Gregort. Csak kihasználja őt, és én ezt nem hagyhatom. Már nem.. meg kell tennem amit egészen eddig halogattam.. Lassú léptekkel elindulok utána..

..A pult mögül szemlélődtem, mindig figyeltem az embereket, ha nem volt nagy a forgalom. Fogalmam sincs, mióta jött az az ember, aki a pultnál várakozik.. de akárkire is vár, én már biztos itt hagytam volna.. Hirtelen az ajtó félé kapom a fejem. Egy fekete hajú, magabiztos nő lépett be rajta. Arcán egyszerre jelentik meg a félelem és a boldogság. Lassú lépésekkel elindul a férfi felé, itt-ott meginog a lába a padlón. Átöleli a férfit és csókkal üdvözli. Tovább nézelődöm. A sarokban megpillantok egy számomra csodaszép vörös hajú lányt. Kék szemében csak úgy izzik a gyűlölet. Egyedül ül, néha-néha kinéz az ablakon. Arca sápadt. Egyszer-egyszer keverget egyet a kávéján, de már régóta nem ivott belőle.  Valamitől fél. Nem tudom mitől.. A fekete hajú nő sietve elindul mosdóba, a féri pedig megnyugvással az arcán helyet foglal. Ide-oda nézelődök, mire megpillantom a vörös lányt, aki mellékhelyiség felé vette az irányt..

...Sebesen az étterem felé veszem az irányt. Már fél 9.. Eléggé elhúzódott az egész dolog. Gregor már biztos vár. Azt a pojácát olyan könnyen irányítani tudom. Rózsaszín homály fedi szeme világát, akár egy 5 éves kisgyermek, aki örül a csokijának. Belépek az étterembe, a csengőszóra egy kissé összerezzenek. Az utóbbi időben, sokat kellett menekülnöm. Egy rideg vérű gyilkossá váltam. De Gregor, mit sem sejtve erről ugyan úgy érez irántam. Ez a fránya padló, rossz cipőt választottam, vagy rossz éttermet.  Arcomon fájdalom, félelem, de amint megpillantom Gregort egy mosolyt erőltetek magamra és elindulok felé. Átölelem, mintha mi sem történt volna, az elmúlt 2 órában. Mintha nem tapadna ártatlan emberek vére a kezemhez. Megcsókolom. Egy átlagos csók, ami nem jelent semmit nekem. Csak arra jó, hogy legyen velem valaki, aki próbálja elterelni az egész gyilkosságról a figyelmem, amiről persze ő nem tud.. hogy is tudhatna. Még a végén vissza menne ahhoz a pulykatojás Della-hoz. Még mit nem!  Azért sem adom neki, meg ezt az örömöt, Gregor az enyém! Megpillantom a tenyerem, még mindig piszkos. Elindulok a mosdóba, hogy megmossam. Belepillantok a tükörbe, egy másik alak rajzolódik ki mögöttem. Della. Nem tudok sikítani. Nincs erőm, belefáradtam. Erre a sorsra jutnak a gyilkosok.. hogy ők maguk is gyilkosság áldozatává lesznek. A kés pengéje hűvösen a nyakamhoz ér.. megnyugvás. Nem ellenkezem. 

2013. július 7., vasárnap, 1:53 (comment)

Úgy gondoltam, hogy nem csak az írásaimat szeretném veletek megismertetni, hanem zenékkel bemutatni a hangulatom, az érzéseimet. Vagy csak éppen megmutatni azokat az együtteseket, énekeseket akik zenéjükkel segítettek az életem terelgetésében…
Az első ilyen választásom nem véletlenül esett a HURTS-re.. A kezdetek óta figyelem és követem őket. Rögtön megragadott a zenéjük. Az ember képes azonosulni a zenéjükkel, hiszen a legtöbb zene a fájdalomról szól, amit már jó páran átélhettünk. A legtöbben elsző hallásra azt mondják ’ micsoda elvont’ vagy ’ mi ez a depressziós zene’.. Igen első hallásra talán így tűnnek.. aztán egyre többet hallgatod és újra és újra átéled az egészet. Újra értékeled a dolgokat. Legalább is én így éltem meg ezt az egészet. Pár napja lehetőséget kaptam arra, hogy ezt a csodát élőben is halljam, átéljem. Óriási érzelembomba volt számomra, mikor az egész közönség végigénekelte a dalokat és ők is ugyan azt érezték mint én, és azonosultak ezzel az egésszel.
A dal amire a választásom esett az az Illuminated. Egy koncertvideót csatolok hozzá, ami a 2013-as német Rock am Ring fesztiválon készült. Ahogy az a sok ember a ’ telefonjával megvilágítja az eget és világosságot hoz a sötétségbe..’ számomra ezt szimbolizálja.. amit szintén átélhettem élőben.
2013. július 6., szombat, 13:25 (comment)

Szóval, ez lenne az első ilyen rövidebb kis történetem.. hát olvassátok sok szeretettel!
Tömeg, nyomor, fülzúgás,ricsaj, ködfátyol. Talán ezekkel tudnám legjobban jellemezni a körülöttem lévő mindenséget ebben a pillanatban. Csak ülök és meredek magam elé. Talán elmúlik, igen biztosan. De nem. Még mindig érzem, hogy itt van, csak nem látom. Valahol itt kell lennie. A telefonom a zsebembe csúsztatom és elindulok, nekivágok a tömegnek. Körbe nézve csak embereket látok, de őt sehol.Ő nem olyan mint a többi ember, nem. Ő maga a nyugalom, az érzelem. Meg kell találnom. Támolygok. Körülöttem mindenki poharakkal, üvegekkel a kezükben ugrálnak kissé illuminált állapotban. Szórakoznak és jól érzik magukat. Én nem azért jöttem, nekem meg kell találnom. Nekem ő kell! Ő az aki megnyugvást adhat fáradt és kusza lelkemnek. A szemem már homály fedi, de én nem adom fel! Itt lesz valahol, itt kell lennie!  Bemegyek a tömegbe, igen a tömeg. Biztos vagyok benne, hogy itt lesz! Mindig ott van ahol kitűnhet. Összenyomnak, üvöltenek, de nem érdekel! Már látom! Ó igen megvagy! Te csoda, te aki tündérszárnyakkal vagy megáldva! Igen Te! Üvöltöm. Látszólag senki más nem hallja, de Ő igen! Elindulok felé, széttárja a karját és átölel. Elkápráztat a gyönyörűségével. Érezem, ahogy a nyugalom hirtelen elönti a testem. Minden zaj megszűnik körülöttem és a felemelkedünk. Tudok repülni!-Kiáltom. De senki nem hallja. Lepillantok. A testem nem repül velem, mereven fekszik a tömeg közepén. Az emberek elcsendesülnek, a zene lehalkul. Minden lelassul. Senki nem érzi azt, amit én. Azt a fenséges érzést. A nyugalmat. Senki nem látja amit én, a Tündért!